Miről ismerhetjük fel az alkoholistát?
Sokan azt hiszik, egy alkoholista felismeréséhez elegendő megfigyelnünk az általa leggyakrabban fogyasztott alkohol mennyiségét, majd – bizonyos paraméterek (nem, kor, testsúly, egészségi állapot stb.) szerint – megítélni, hogy az adott illetőre vonatkoztatva az a mennyiség sok-e vagy kevés. Természetesen szó sincs semmi ilyesmiről! Létezik viszont egy olyan szempont, ami minden esetben biztos támpontot jelent; ez pedig az alkoholistát jellemző viselkedés és gondolkodásmód beazonosítása. Ezeket ismerve bárki észreveheti, ha alkoholistával van dolga, hiszen ezek minden egyes alkoholistának ugyanúgy sajátjai nemtől, kortól, iskolai végzettségtől függetlenül.
Sokaknál az alkohollal való kapcsolat már tinédzser korban elkezdődött, s ha ekkor még csak a közösségi nyomásnak vagy haveri elvárásoknak tettek is eleget, a háttérben zajló pszichológiai folyamatok máris jó táptalajt kaphattak. Amint elkezdődik ugyanis az alkohol szerként való használata, azaz már tudatosan amiatt iszunk „hogy egy kicsit oldottabbak, bátrabbak, viccesebbek legyünk” az egyre gyakoribb fogyasztás során pár év alatt bekövetkezik a toleranciaszintváltozás. A szerfogyasztó ettől kezdve fokozatosan egyre többet tud és fog is inni; ami legtöbb esetben még mindig láthatatlan, háttérben zajló változás. 10-15 év leforgása alatt pedig ugyanilyen észrevétlenül alakul ki a függőség. Ha tehát egy férfi 17 éves korától rendszeresen, és egyre több alkoholt fogyaszt, akkor 35 éves korára nagy valószínűséggel alkoholbeteg.
Intő jelek:
• Kórosan fokozott vágy
Az alkoholfüggőség tipikus jellemzője, hogy amikor a beteg inni akar, akkor iszik is – mindegy milyen áron. Van, aki emiatt vállalja be a nagybevásárlást, viszi le a szemetet, más kocsit mosni megy, vagy ürügyet talál arra, milyen alkalomból kell ma délután koccintással ünnepelni (pl. focimeccs, közös grill a szomszédokkal stb.).
• Tudatos fogyasztás
Másik ilyen jellemző, amikor a beteg (már) nagyon is tisztában van vele, hogy nem kellene innia (például szív- vagy májbeteg), esetleg orvos is mondta neki, ennek ellenére rendszeres szerfogyasztó („tudom, hogy árt a gyomromnak”, de hát ajándékba kaptam ezt az üvegcsét”, „tudom, abba kéne hagyni, de az irodában olyan nagy most a hajtás” stb.).
• Rituálé
A függő alkoholfogyasztás köré rendszerint bizonyos rituálék szerveződnek, amik szintén abban segítik az alkoholistát, hogy nap mint nap hozzájuthasson az italhoz. Például minden délután beugrik ugyanarra a helyre (helyekre), ugyanazzal a baráti körrel iszik, és minden este kikéri magának a „szokásosat”. Ennek másik, szintén tipikus formája, ha ezek a szokások családi körben, azaz otthon szilárdulnak meg, mondjuk tévénézés, a szokásos műsor, vagy a hétvégi kertészkedés (szőlőművelés) közben.
• Elsődlegessé válás
Az alkoholizáló évek során az alkoholhoz jutás elsődleges szemponttá válik a függő számára. Ennek szintén többféle árulkodó jele lehet. Például a hónap elején eszerint kezdi el beosztani a pénzt (hiszen mindenképp kell piára, az adósságok visszafizetésére stb.), vagy ennek megfelelően tervezi meg az autóhasználatot a hétvégi programokhoz (legyen, aki visszafelé vezet, délután már ne menjünk sehova), súlyosodó esetben gyakran előfordul munkahelyváltás (nyugodtabb környezetre, kevesebb stresszre van szükség). De ugyanezt jelzi például az is, ha a családi nyaralás alkalmával először megy a bárpulthoz a medence szélén, s csak utána ugrik be a gyerekekhez a vízbe.
Hamis éntudat kialakulása
Alkoholos befolyásoltság alatt a gondok és negatív érzelmek leküzdése sokkal könnyebben megy, emiatt az alkoholista egyre tudatosabban választja csak ezt a megoldást; vagyis az alkoholhoz jutás lassanként a személyes biztonság garanciája lesz. A rendszeres szerhasználattal párhuzamosan tehát elindul egy új, hamis identitás kialakulása, melynek következtében az illető saját magáról alkotott elképzelései rövid idő elteltével köszönőviszonyban sem lesznek a valósággal. Jellemző, hogy a legtöbb alkoholista sokáig meg van győződve arról, hogy teljesen jól boldogul az életben, s a napi gondokat, a munkahelyi stresszt játszi könnyedséggel hagyja maga mögött. Pedig ilyenkorra az igazság általában már az, hogy fogalma sincs, hogyan tudna szembenézni mindezekkel józanul.
Az objektív ítélőképesség elvesztése
A kóros ivás időszakában az eddig leírt jellemzők mellett gyakran megfigyelhető a betegség számos testi-fizikai szövődménye, és a függőség kialakulását kísérő lelki változások (személyiségtorzulás) is egyre feltűnőbbek az egyéni viselkedés szintjén. Ezek már olyan tünetek, melyeket az orvos gyakran szóvá tesz, és általában a környezet is érzékel. Ide tartozik például: az ingadozó vérnyomás, szívpanaszok, étvágytalanság, hasmenés, nyugtalan alvás, később a fokozódó remegés, verejtékezés. Az alkoholista viselkedésére jellemző továbbá a türelmetlenség, az ingerültség, a változékony hangulat. Idővel egyre jobban látszik a sikertelenség és a teljesítmény csökkenése is, amire rendszerint vádaskodás, sértődöttség és mások hibáztatása mellett a saját korábbi eredmények felmagasztalása a válaszreakció: ezek az alkoholista ego legtipikusabb megnyilvánulási formái..
Elhárító mechanizmusok
A tagadás az alkoholizmussal együtt járó legtermészetesebb, és szintén jól felismerhető védekezési mechanizmus. Önvédelmi mechanizmusokkal természetesen mindannyian rendelkezünk; ezek arra szolgálnak, hogy személyiségünk integritását megvédhessük, ha valamilyen támadás vagy kritika ér minket. Ám egy egészséges ember esetében ugyanilyen jól működik az önreflexió is, azaz képes belátni, ha tévedett, esetleg elnézést és/vagy tanácsot kér, hogy többet ne kerüljön hasonló helyzetbe. Az alkoholista beteges önvédelmi mechanizmusai azonban teljesen megakadályozzák őt abban, hogy felismerje a valóságot. Minthogy pszichéje működése fölött egyre inkább az alkohol gyakorol kontrollt, éppen attól kíméli meg az alkoholistát, hogy szembe kelljen néznie a tényekkel és objektíven láthassa a körülötte zajló az eseményeket (= a saját alkoholizmusát). Ez az állapot ráadásul szintén súlyosbodik az idő előrehaladtával; ezért van, hogy az alkoholista ego egyre csak növekszik, s emiatt tudja a beteg folyamatosan megtéveszteni mások mellett még saját magát is. Az önáltatás képessége szintén sajátos kísérője minden alkoholistának; ennek köszönhető, hogy mindegyikük „őszintén” hisz is a saját maga által kitalált kifogásokban és ígéretekben.
Tagadás:
Az alkoholizmust általánosan kísérő nyelvi jelenség a negatív kód megjelenése, illetve az a beszédmód, amit a függő személy használ. Az évek során a kezdeti „minden rendben van”, „jól érzem magam a munkahelyen” – típusú kifejezések fokozatosan előjelet váltanak, és tagadásként fogalmazódnak meg: „nincs semmi probléma”, „én sem iszom többet, mint mások”, „engem az irodában még sosem láttak részegen”. Ha az ivás valamilyen formában szóba kerül, az alkoholista azonnali és ösztönös reakciója mindig a tagadás (nem, sem, nincs).
• Bagatellizálás:
Szintén a problémák jelentőségét igyekszik csökkenteni (elfedni) a tagadás másik, jól felismerhető fajtája, a bagatellizálás. Ennek a jelenségnek állandó kísérőszava az alkoholista beszédében a „csak” kifejezés, melynek a legkülönfélébb megjelenési formái képzelhetők el az egyén szokásaihoz, napi rutinjához igazítva: „csak munka után iszom a haverokkal”, „csak sört iszom”, „csak minőségi bort iszom” mindig „csak étkezés után és csak egy-két fröccsöt”, „csak leugrom újságért/kiviszem a kutyát”, „csak gyorsan beköszönök és már itt is vagyok” stb-stb.
• Magyarázkodás:
Ahogy a legtöbb dologhoz az életben, az iváshoz is pénzre van szükség, ráadásul az idő elvesztegetésével jár. Ezeket tehát szintén minél hihetőbben és logikusabbnak hangzó magyarázatokkal kell biztosítania minden magára valamit is adó alkoholistának: miért sokkal feszültebb most, mint máskor, miért van szüksége több pihenésre, miért késett a megbeszélt programról, vagy épp miért kell mindenképp korábban távoznia stb-stb. Amennyiben a környezet ezeket a magyarázatokat esetleg visszautasítja, azzal rendszerint sértődést (akár agresszivitást, fenyegetőzést) vált ki az alkoholistából, melyet egyébként szintén ivással kezel. Számonkérések esetén tipikus válasza a vádaskodás, mások hibáztatása és az arra való hivatkozás, hogy neki milyen kevés ideje van bármire, hogy nélküle soha semmi nem történhet, hogy mindig mindenkinek őrá van szüksége (az efféle általánosítások használata szintén jellemző).
Sok múlik azon, milyen visszajelzéseket ad a környezet
Sok alkoholista személyisége idővel annyira torzzá válik, hogy őszintén úgy gondolja, az az énje, aki iszik sokkal jobb és szerethetőbb mások számára, mint a szerencsétlen, lúzer józan. Emiatt aztán, hiába viselkedik részegen egyébként egyre botrányosabban és hiába gyötrik másnap egyre súlyosodó rosszullétek, meg van győződve arról, hogy ha továbbra is meg akarja tartani a munkahelyét és fenn akarja tartani meglévő kapcsolatait, akkor nincs is más választása, mint az alkohol. Ezt sokszor sajnos a környezet, akár a legjobb (vagy legjobbnak vélt) barátok is alátámasztják, mondván: „tényleg sokkal jobb fej, ha iszik egy picit”. Ez a jelenség nagyon gyakori a magasan funkcionáló alkoholisták környezetében. A kollégák szintén sokkal engedékenyebbek a magasan funkcionáló alkoholistával (hazafuvarozzák, szükség esetén falaznak is neki az irodában) hiszen tudják, hogy a munkáját egyébként ugyanolyan magas szinten fogja elvégezni, ahogy eddig is.
Szomorú valóság, de gyakran előfordul, hogy még a család is beáll ugyanebbe a sorba: a hamis lojalitást ilyenkor rendszerint az alkoholistának köszönhető jólét és anyagi biztonság ösztönös védelme táplálja. Emiatt akár a végsőkig eltűrik az alkoholista egyébként nyilvánvalóan problémás viselkedését, s végig asszisztálják mellette azokat az éveket, míg tényleg belebetegszik az ivásba. Csak amikor a függő állapota olyan súlyossá válik, hogy nem tud már bejárni a munkahelyére, esetleg elveszíti az állását, akkor kezdenek el valódi segítséget keresni. Épp emiatt fontos tudni tehát azt is, hogy az alkoholizmus bizonyos értelemben ugyanolyan betegség, mint a diabétesz; időben felismerve és megfelelő kezelés mellett teljes, boldog életet lehet leélni mellette. Az alkoholizmus nem jellemhiba, és a betegség kialakulása után a függő ugyanúgy nem képes elhatározás alapján vagy akaraterőből ivás nélkül élni, ahogy a cukorbetegnek is szüksége van az inzulinra. Az alkoholizmus nem választás kérdése; senki nem azért kezd el inni, hogy függővé váljon. Ha viszont az addikció már kialakult, akkor ennek megfelelő segítségre van szükség. Minél előbb jut el az alkoholista addiktológus szakemberhez, illetve a neki megfelelő rehabilitációs intézménybe, annál nagyobb esélye van a felépülés mellett arra is, hogy marad még mögötte egy olyan életpálya és/vagy családi háttér, amelyik visszavárja, ahová ő maga is visszavágyik.
